Úszásoktatás a Móra Ferenc Általános Iskolában

A Mosonmagyaróvári Móra Ferenc Általános Iskola a város egyetlen közoktatási intézménye, amely tanuszodával rendelkezik.

120 m2-es tanmedencénk városi feladatot is ellát: Mosonmagyaróvár valamennyi 2. osztályos tanulója itt tanul meg úszni a tanév során. Lehetőség szerint óvodás csoportokat is fogadunk, valamint az érdeklődőknek és rászorulóknak tartásjavító úszást szervezünk. A városi úszásoktatást a 2013/2014-es tanévben is iskolánk testnevelői látják el, csoportonként heti 2 órában. Az idén Nyéki András az Ujhelyi és  Haller, Ádám Judit a Móra, a Bolyai és Haller-Máriakálnok, Molnárné Rézmann Mária a Móra iskola tanulóit ismerteti meg az úszás tudományával. Ádám Judit hétfőnként és  szerdánként tartásjavító úszást tart, melynek a látogatása térítésmentes. A vidéki iskolák közül Lébény, Rajka, Halászi és Mosonszolnok 2. osztályos diákjai is a mi tanmedencénkben sajátíthatják el az úszás alapjait.

Szakképzett tanáraink és kitűnő tárgyi feltételeink, biztosítékot nyújtanak arra, hogy a tankerületi iskolák alsós kisdiákjai a foglalkozások során vízbiztossá váljanak és majd később felnőttként, szabadidejükben, kikapcsolódásként is ezt az egészséges sportot válasszák.

 


Étkezés lemondása:

8.30-ig kizárólag a 20/264-9364 telefonszámon,

Bozsó Tünde gazdasági ügyintézőnél lehet.

A lemondás a  következő naptól érvényes.

 

© 2014 Powered by WebSiter